Йов 10
1 Душата ми се отегчи от живота ми; За това, ще се предам на оплакването си, Ще говоря в горестта на душата си.
Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
2 Ще река Богу: Недей ме осъжда; Покажи ми защо ми ставаш противен.
Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Добре ли Ти е да оскърбяваш, И да презираш делото на ръцете Си, А да осветляваш съвещаното от нечестивите?
Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Телесни ли очи имаш? Или гледаш както гледа човек?
Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Твоите дни като дните на човека ли са, Или годините Ти като човешки дни,
Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Та претърсваш беззаконието ми И издирваш греха ми,
Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 При все че знаеш, че не съм нечестив, И че никой не може да ме избавя от ръката Ти?
Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!
8 Твоите ръце ме създадоха и усъвършенствуваха Кръгло в едно; а пак съсипваш ли ме?
Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Помни, моля, че като глина си ме създал; И в пръст ли ще ме възвърнеш?
Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Не си ли ме излял като мляко? Не си ли ме съсирил като сирене?
Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 С кожа и мускули си ме облякъл, И с кости и жили си ме оплел;
Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Живот и благоволение си ми подарил, И провидението Ти е запазило духа ми.
Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
13 Но при все туй, това си криел в сърцето Си; Зная, че това е било в ума Ти;
De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 Ако съгреша, наблюдаваш ме, И от беззаконието ми няма да ме считаш невинен,
Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ако съм нечестив, горко ми! И ако съм праведен, пак няма да дигна главата си. Пълен съм с позор; но гледай Ти скръбта ми,
Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Защото расте. Гониш ме като лъв, И повтаряш да се показваш страшен против мене.
Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Повтаряш да издигаш против мене свидетелите Си, И увеличаваш гнева Си върху мене; Едно подир друго войнства ме нападат.
Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Защо прочее ме извади Ти из утробата? Иначе, бих издъхнал без да ме е виждало око;
Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 Бих бил като че не съм бил; От утробата бих бил отнесен в гроба.
Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
20 Дните ми не са ли малко? Престани, прочее, И остави ме да си отдъхна малко
Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Преди да отида отдето няма да се върна, В тъмната земя и в смъртната сянка,
Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 Земя, мрачна като самата тъмнина, Земя на мрачна сянка и без никакъв ред, Дето виделото е като тъмнина.
Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
