Əyyub 17
1 Taqətim kəsilir, günlərim batır, Məni məzar gözləyir.
Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
2 Həqiqətən, ətrafıma rişxəndçilər yığılır, Gözüm onların düşmənçiliyini görür.
Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
3 Ey Allah, Öz hüzurunda mənə zəmanət ver. Başqa kim var ki, mənə zamin dursun?
Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
4 Çünki onların qəlbini anlayış üçün bağladın, Ona görə onlara zəfər qazandırmayacaqsan.
Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
5 Pul üçün dostlarını satanın Övladlarının işığı sönəcək.
Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
6 Allah məni insanların dilinə saldı, Üzümə tüpürdülər.
Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
7 Gözümün nuru kədərdən qaraldı, Bütün əzalarım kölgə kimi qaldı.
Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
8 Buna əməlisaleh insanlar mat qalıb, Günahsızlar allahsızlara qarşı çıxır.
Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
9 Saleh insanlar öz yolunu tutur, Əlitəmiz olanlar getdikcə güclənir.
és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
10 Amma hamınız qayıdıb gəlsəniz, Aranızdan bir hikmətli insan tapmaram.
Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
11 Günlərim ötüşdü, Fikirlərim, arzularım pərən-pərən düşdü.
Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
12 Onlar gecəni gündüzə çevirir, “Zülmətə işıq yaxındır” deyir.
Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
Ha az alvilágot házamul reméltem, a sötétségben megterítette mágyamat, (Sheol h7585)
14 Qəbirə “atam sənsən”, Qurda “anam-bacım sənsən” desəm,
a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
15 Ümidim hara gedər? Mənim ümidimi kim görər?
hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
