< ԳՈՐԾՔ ԱՌԱՔԵԼՈՑ 19 >
1 Մինչ Ապողոս Կորնթոսի մէջ էր, Պօղոս՝ վերի երկրամասերը շրջելէ ետք՝ հասաւ Եփեսոս, եւ գտնելով քանի մը աշակերտներ՝
Történt pedig aközben, amíg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, bejárva a felsőbb tartományokat, Efezusba érkezett. Amikor néhány tanítványra talált,
2 ըսաւ անոնց. «Երբ հաւատացիք, արդեօք ստացա՞ք Սուրբ Հոգին»: Անոնք պատասխանեցին իրեն. «Բայց մենք լսած իսկ չենք՝ թէ Սուրբ Հոգի մը կայ»:
ezt mondta nekik: „Vajon vettetek-e Szentlelket, miután hivőkké lettetek?“Azok pedig ezt mondták neki: „Még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.“
3 Ան ալ ըսաւ անոնց. «Հապա ինչո՞վ մկրտուեցաք»: Անոնք պատասխանեցին. «Յովհաննէսի մկրտութեամբ»:
Ekkor megkérdezte tőlük: „Mire keresztelkedtetek meg tehát?“Azok pedig azt mondták: „A János keresztségére.“
4 Պօղոս ալ ըսաւ. «Յովհաննէս մկրտեց ապաշխարութեա՛ն մկրտութեամբ, ըսելով ժողովուրդին որ հաւատան անոր՝ որ պիտի գար իրմէ ետք, այսինքն՝ Քրիստոս Յիսուսի»:
Pál pedig ezt mondta: „János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondva a népnek, hogy aki ő utána jön, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.“
5 Երբ ասիկա լսեցին՝ մկրտուեցան Տէր Յիսուսի անունով.
Amikor pedig ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére.
6 ու երբ Պօղոս ձեռք դրաւ անոնց վրայ՝ Սուրբ Հոգին եկաւ անոնց վրայ, եւ լեզուներ կը խօսէին ու կը մարգարէանային:
És mikor Pál reájuk tette kezét, a Szentlélek szállt reájuk, nyelveken szóltak és prófétáltak.
7 Բոլորը գրեթէ տասներկու մարդ էին:
A férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.
8 Ապա ժողովարանը մտնելով՝ երեք ամիս համարձակութեամբ կը խօսէր Աստուծոյ թագաւորութեան մասին, եւ կը համոզէր:
Bement a zsinagógába, három hónapon át vitatkozva bátorsággal szólt, és igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról.
9 Բայց երբ ոմանք կը յամառէին ու չէին անսար՝ անիծելով այդ ճամբան բազմութեան առջեւ, հեռացաւ անոնցմէ, զատեց աշակերտները, եւ ամէն օր կը խօսէր Տիւրան անունով մէկու մը դպրանոցին մէջ:
Amikor pedig néhányan megkeményítették magukat és nem hittek, sőt gonoszul beszéltek az Úr útjáról a sokaság előtt, otthagyta őket, elszakította a tanítványokat tőlük, s mindennap egy bizonyos Tirannus iskolájában prédikált.
10 Ասիկա տեւեց երկու տարի, այնպէս որ ամբողջ Ասիայի մէջ բնակող Հրեաներն ու Յոյները լսեցին Տէրոջ խօսքը:
Ez pedig két esztendeig tartott, úgy, hogy mindazok, akik Ázsiában laktak, mind zsidók, mind görögök, hallgatták az Úr Jézusnak igéjét.
11 Աստուած արտասովոր հրաշքներ կը գործէր Պօղոսի ձեռքով.
Isten pedig nem mindennapi csodákat cselekedett Pál keze által,
12 մինչեւ իսկ անոր մարմինէն թաշկինակներ ու գոգնոցներ կը տարուէին հիւանդներուն, որոնք կ՚ազատէին իրենց ախտերէն ու չար ոգիները դուրս կ՚ելլէին:
úgyhogy még a testéről is elvitték a kendőket vagy kötényeket a betegekhez, és eltávoztak tőlük a betegségek, és a gonosz lelkek kimentek belőlük.
13 Ուստի թափառաշրջիկ Հրեաներէն ոմանք, որոնք ոգիներ կը հանէին՝՝, փորձեցին Տէր Յիսուսի անունը կանչել չար ոգիներ ունեցողներուն վրայ՝ ըսելով. «Կ՚երդմնեցնենք ձեզ Յիսուսով՝ որ Պօղոս կը քարոզէ»:
Néhányan pedig a lézengő zsidó ördögűzők közül elkezdték az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek voltak, és ezt mondták: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál prédikál.“
14 Այս բանը ընողները՝ Սկեւա կոչուած հրեայ քահանայապետի մը եօթը որդիներն էին:
Közöttük voltak pedig Szkévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt művelték.
15 Չար ոգին պատասխանեց անոնց. «Կը ճանչնամ Յիսուսը ու գիտեմ Պօղոսը, բայց դուք ո՞վ էք»:
A gonosz lélek pedig ezt mondta: „A Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kicsodák vagytok?“
16 Եւ այդ մարդը՝ որուն մէջ էր չար ոգին, ցատկեց անոնց վրայ, տիրապետեց ու յաղթեց անոնց, այնպէս որ դուրս փախան այդ տունէն՝ մերկ եւ վիրաւոր:
És rájuk ugrott az az ember, akiben a gonosz lélek volt, és leteperte őket, hatalmat vett rajtuk annyira, hogy meztelenül és megsebesülve szaladtak ki abból a házból.
17 Եփեսոս բնակող բոլոր Հրեաներն ու Յոյները գիտցան այս բանը. վախը համակեց զանոնք բոլորը՝՝, եւ Տէր Յիսուսի անունը կը մեծարուէր:
Ezt pedig megtudták mindannyian, zsidók és görögök, akik Efezusban laktak, félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézusnak nevét.
18 Հաւատացեալներէն շատեր կու գային, կը խոստովանէին ու կը յայտարարէին իրենց արարքները:
Sokan a hívők közül is eljöttek, bevallották és föltárták mesterkedéseiket.
19 Դիւթութիւն կիրարկողներէն շատեր՝ միասին կը բերէին իրենց գիրքերը, ու կ՚այրէին բոլորին առջեւ: Երբ հաշուեցին անոնց գինը, գտան թէ յիսուն հազար կտոր արծաթ կ՚արժէր:
Sokan pedig azok közül, akik ördögi mesterségeket űztek, könyveiket összehordták, és mindenki szeme láttára megégették. Összeszámlálták a könyvek árát, és azok ötvenezer ezüstpénzt tettek ki.
20 Այսպէս՝ Տէրոջ խօսքը մեծապէս կ՚աճէր ու կը զօրանար:
Így az Úrnak igéje erősen növekedett és hatalmas lett.
21 Երբ այս բաները կատարուեցան, Պօղոս հոգիին մէջ որոշեց Երուսաղէմ երթալ՝ Մակեդոնիայէն եւ Աքայիայէն անցնելով, ու կ՚ըսէր. «Հոն ըլլալէս ետք՝ պէտք է Հռոմն ալ տեսնեմ»:
Amikor pedig ezek megtörténtek, Pál eldöntötte magában, hogy elmegy Macedóniába és Akhájába, majd Jeruzsálembe, és ezt mondta: „Ottlétem után Rómát is meg kell látnom.“
22 Իրեն սպասարկողներէն երկուքը, Տիմոթէոսն ու Երաստոսը, ղրկեց Մակեդոնիա, եւ ինք ժամանակ մըն ալ Ասիա մնաց:
Macedóniába pedig elküldött kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt, ő maga pedig még egy ideig Ázsiában maradt.
23 Այդ ատեն մեծ խլրտում եղաւ՝ Տէրոջ ճամբային համար:
Az időtájt azonban nem csekély háborúság támadt az Úr útja miatt.
24 Որովհետեւ Դեմետրիոս անունով արծաթագործ մը, որ կը շինէր Արտեմիսի փոքրիկ արծաթէ տաճարներ ու մեծ վաստակ կը բերէր արհեստաւորներուն,
Mert egy Demeter nevű ötvös, ezüstből Artemisz-templomokat készített, és a mesterembereknek nem csekély nyereséget juttatott.
25 համախմբեց զանոնք՝ նոյն արհեստին գործաւորներուն հետ, եւ ըսաւ. «Մարդի՛կ, դուք գիտէք թէ այս գործէ՛ն է մեր եկամուտը.
Összegyűjtötte őket, és az ilyenfélékkel foglalkozó műveseket, s ezt mondta: „Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből van a mi jólétünk.
26 ու կը տեսնէք եւ կը լսէք թէ այս Պօղոսը ո՛չ միայն Եփեսոսի մէջ, այլ նաեւ գրեթէ ամբողջ Ասիայի մէջ մեծ բազմութիւն մը համոզեց ու մոլորեցուց, ըսելով թէ “ձեռքով շինուածները աստուածներ չեն”:
Látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efezusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatta és félrevezette, mivel azt mondja, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálunk.
27 Ուստի վտանգ կայ, որ ո՛չ միայն այս մեր կողմը անարգուի, այլ մեծ աստուածուհիին՝ Արտեմիսի տաճա՛րն ալ ոչինչ սեպուի, եւ խորտակուի մեծափառութիւնը անո՛ր՝ որ ամբողջ Ասիան ու երկրագունդը կը պաշտեն»:
Nemcsak az a veszély fenyeget bennünket, hogy ez a mesterség tönkre megy, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Artemisznek templomát is semmibe veszik, elvész az ő nagysága is, akit egész Ázsia és a világ tisztel.“
28 Երբ լսեցին ասիկա, զայրոյթով լեցուած կ՚աղաղակէին. «Մե՜ծ է Եփեսացիներուն Արտեմիսը»:
Amikor pedig ezeket hallották, elteltek haraggal és ezt kiáltották: „Nagy az efezusi Artemisz!“
29 Ամբողջ քաղաքը լեցուեցաւ խառնաշփոթութեամբ, ու յափշտակելով Գայիոս եւ Արիստարքոս Մակեդոնացիները՝ Պօղոսի ճամբորդակիցները՝ բոլորը միաբանութեամբ վազեցին թատրոնը:
Az egész város háborúsággal telt meg, és egy akarattal a színházba rohantak, megfogták Gájuszt és Arisztarkhoszt, akik Macedóniából valók, és Pálnak útitársai voltak.
30 Իսկ երբ Պօղոս ուզեց մտնել ամբոխին մէջ, աշակերտները չթոյլատրեցին իրեն:
Pál pedig amikor a nép közé akart menni, nem eresztették a tanítványok.
31 Ասիապետներէն ոմանք ալ, որ իր բարեկամներն էին, մարդ ղրկելով իրեն՝ կ՚աղաչէին որ չյանդգնի երթալ թատրոնը:
Az ázsiai főpapok közül is néhányan, akik barátai voltak neki, hozzá küldtek és kérték, hogy ne menjen a színházba.
32 Ուստի ոմանք բան մը կ՚աղաղակէին, ուրիշներ՝ ուրիշ բան, որովհետեւ համախմբումը շփոթած էր. շատեր ալ չէին գիտեր թէ ինչո՛ւ համախմբուած են:
Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség nem tudta, miért gyűltek össze.
33 Ապա բազմութեան մէջէն դուրս քաշեցին Աղեքսանդրոսը, որ Հրեաները յառաջ քշեցին. Աղեքսանդրոս ալ՝ ձեռքը շարժելով՝ կ՚ուզէր ջատագովել ինքզինք ամբոխին առջեւ:
A sokaság közül pedig előállították Sándort, akit a zsidók előretuszkoltak. Sándor pedig intett a kezével, hogy védekezni akar a nép előtt.
34 Երբ գիտցան թէ ան Հրեայ է, բոլորը միաբերան՝ գրեթէ երկու ժամ աղաղակեցին. «Մե՜ծ է Եփեսացիներուն Արտեմիսը»:
Azonban felismerték, hogy zsidó, kiáltozás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiabálva: „Nagy az efezusi Artemisz!“
35 Սակայն ատենադպիրը՝ հանդարտեցնելով բազմութիւնը՝ ըսաւ. «Եփեսացի՛ մարդիկ, ո՞վ է այն մարդը որ չի գիտեր թէ Եփեսացիներուն քաղաքը՝ պահապանն է մեծ Արտեմիսի ու Դիոսէ ինկած կուռքին տաճարին:
Miután pedig a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, ezt mondta: „Efezusbeli férfiak, ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy Artemisz istenasszonynak, és a Jupitertől leszállt képének templomőrzője?
36 Ուրեմն, նկատելով որ այս բաները անվիճելի են, դուք պէտք է հանդարտ կենաք եւ յանդգնութեամբ ոչի՛նչ ընէք:
Mivel ezek ellen senki nem szólhat, szükséges, hogy elcsendesedjetek, és semmi vakmerő dolgot ne kövessetek el.
37 Քանի որ դուք հոս բերիք այդ մարդիկը, որոնք ո՛չ տաճար կողոպտողներ են, ո՛չ ալ ձեր աստուածուհիին հայհոյողներ:
Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.
38 Ուրեմն, եթէ Դեմետրիոս եւ իրեն հետ եղող արհեստաւորները բան մը ունին ոեւէ մէկուն դէմ, դատի օրեր կան ու փոխ-հիւպատոսներ. թող ամբաստանեն զիրար:
Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, vannak törvényszékek, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással.
39 Իսկ եթէ ձեր պահանջը ուրիշ բանի մը մասին է, թող բացատրուի օրինաւոր համախմբումի մէջ:
Ha pedig egyéb dolog miatt van valami panaszotok, a törvényes népgyűlésen majd elintézitek.
40 Որովհետեւ մենք ալ այսօրուան եղածին համար՝ իբր ապստամբ ամբաստանուելու վտանգին մէջ ենք, քանի որ պատճառ մը չկայ՝ որով կարենանք հաշիւ տալ այս խառնիճաղանճին համար»:
Mert félő, hogy lázadással vádolnak meg a mai nap miatt; ugyanis semmi ok nincs, amellyel számot tudnánk adni ezért a csődületért.“
41 Ու երբ այսպէս խօսեցաւ՝ արձակեց համախմբումը:
Ezeket mondva, feloszlatta a gyűlést.