Psaltaren 73
1 En Psalm Assaphs. Visserliga hafver Israel Gud till tröst, der man rent hjerta hafver.
Zsoltár Ászáftól. Bizony, jóságos Izraélhez az Isten, a tisztult szívűekhez.
2 Men jag hade sånär stapplat med mina fötter; mine steg hade fulltnär sluntit.
Én pedig, kevés híja elhajlottak lábaim, semmi híja megcsúsztak lépteim.
3 Ty mig förtröt om de stortaliga, då jag såg, att dem ogudaktigom väl gick.
Mert megirígyeltem a, kevélykedőket, midőn a gonoszok jólétét láttam.
4 Ty de äro i ingen dödsfara, utan stå faste såsom ett palats.
Mert nincsenek kínjaik halálukig, hízott az erejük.
5 De äro icke i olycko, såsom andra menniskor, och varda icke, såsom andra menniskor, plågade.
Halandónak szenvedésében nincsenek benne s emberekkel együtt nem sújtatnak.
6 Derföre måste deras stolthet vara en kostelig ting, och deras öfvervåld måste heta allt väl gjordt.
Azért nyakukat díszíti gőgösség, ruhaként borítja őket erőszak.
7 De svälla i ansigtet som en fet buk; de göra hvad dem lyster.
Kidülledt kövérségtől szemük, túlcsapongtak szívük képzelődései.
8 De förakta all ting, och tala illa derom; och tala och lasta högmodeliga.
Csúfolódnak és gonoszúl fosztogatásról beszélnek, szinte a magasból beszélnek:
9 Hvad de tala, det måste vara taladt neder af himmelen; hvad de säga, det måste gälla på jordene.
az egekbe helyezték szájukat, de nyelvük a földön jár.
10 Derföre faller dem den menige man till; förty de nyttja deras vatten tillfyllest;
Azért erre felé tér az ő népe, s tele szürcsölik magukat vízzel;
11 Och säga: Hvad skulle Gud fråga efter dem? Hvad skulle den Högste sköta om dem?
és mondják: Miként tudhatja Isten, s van-e tudás a legfelsőbben?
12 Si, det äro de ogudaktige, de äro lyckosamme i verldene, och varda rike.
Íme, gonoszok ezek és mint örökkön gondtalanok gyarapítottak vagyont.
13 Skall det då fåfängt vara, att mitt hjerta ostraffeliga lefver, och jag mina händer i oskyldighet tvår;
Bizony, hiába tisztítottam szivemet és mostam ártatlanságban kezeimet;
14 Och varder plågad dagliga, och min näpst är hvar morgon för handene?
de sújtva vagyok egész nap s reggelenként itt a fenyítésem.
15 Jag hade fulltnär så sagt som de; men si, dermed hade jag fördömt all din barn, som någon tid varit hafva.
Ha mondanám, hadd beszélek olykép, íme gyermekeid nemzedékét elárulnám.
16 Jag tänkte till att jag det begripa måtte; men det var mig för svårt;
Gondolkodtam is, hogy megtudjam ezt, gyötrődés volt az szemeimben
17 Tilldess jag gick in uti Guds helgedom, och märkte uppå deras ända.
míg be nem mentem Isten szentélyébe, s figyelhettem az ő végükre.
18 Men du satte dem på det hala, och förstörte dem i grund.
Bizony, sikamlós térre helyezted őket, ledöntöd őket romokká.
19 Huru snart varda de till intet! De förgås, och få en ända med förskräckelse.
Miként lettek pusztulássá egy pillanat alatt; eltüntek, végük lett a rémülettől.
20 Såsom en dröm, när en uppvaknar; så gör du, Herre, deras beläte i stadenom försmädt.
Mint álmot ébredés után, Uram, fölserkenvén képüket megveted.
21 Men det gör mig ondt i hjertat, och stinger mig i mina njurar;
Midőn elkeseredett szívem és töprenkedtem veséimben:
22 Att jag måste vara en dåre, och intet veta; och måste vara som ett vilddjur för dig.
oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben.
23 Likväl blifver jag städse vid dig; ty du håller mig vid mina högra hand.
De én mindig veled vagyok, megragadod jobb kezemet;
24 Du leder mig efter ditt råd, och upptager mig på ändalyktone med äro.
tanácsoddal vezetsz engem, és aztán dicsőséggel magadhoz veszel engem.
25 När jag hafver dig, så frågar jag efter himmel och jord intet.
Kim van nekem az egekben? S melletted mit sem kivánok a földön.
26 Om mig än kropp och själ försmäktade, så äst du dock, Gud, alltid mins hjertas tröst, och min del.
Elfogyott bár húsom és szivem – szívem sziklája és osztályrészem az Isten örökké.
27 Ty si, de som ifrå dig vika, de skola förgås. Du förgör alla dem som emot dig hor bedrifva.
Mert íme a tőled eltávolodók elvesznek, megsemmisítesz mindenkit, ki elparáználkodik tőled.
28 Men det är min glädje, att jag håller mig intill Gud, och sätter mitt hopp till Herran, Herran, att jag må förkunna, huru du det gör.
Én pedig – Isten közelsége jó nekem; az Úrba, az Örökkévalóba helyeztem bizalmamat, hogy elbeszéljem mind a te műveidet.
