Job 7

1 “¿No está el hombre obligado a trabajar en la tierra? ¿No son sus días como los de un asalariado?

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2 Como un siervo que desea fervientemente la sombra, como un asalariado que busca su salario,

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

3 por lo que me hacen poseer meses de miseria, Las noches agotadoras están destinadas a mí.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4 Cuando me acuesto, digo, “¿Cuándo me levantaré y se me pasará la noche? Doy vueltas en la cama hasta el amanecer.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.

5 Mi carne está vestida de gusanos y terrones de polvo. Mi piel se cierra y vuelve a brotar.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

6 Mis días son más rápidos que la lanzadera de un tejedor, y se gastan sin esperanza.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7 Oh, recuerda que mi vida es un soplo. Mi ojo no verá más el bien.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8 El ojo del que me ve no me verá más. Tus ojos estarán sobre mí, pero yo no lo estaré.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!

9 Como la nube se consume y se desvanece, por lo que el que desciende al Seol ya no subirá. (Sheol h7585)

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)

10 No volverá más a su casa, ni su lugar lo conocerá más.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

11 “Por eso no me callaré. Hablaré con la angustia de mi espíritu. Me quejaré en la amargura de mi alma.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

12 ¿Soy un mar o un monstruo marino? ¿que pongas un guardia sobre mí?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

13 Cuando digo: “Mi cama me consolará. Mi sofá aliviará mi queja,’

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14 entonces me asustas con sueños y me aterra a través de visiones,

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15 para que mi alma elija el estrangulamiento, la muerte antes que mis huesos.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16 Aborrezco mi vida. No quiero vivir para siempre. Dejadme en paz, pues mis días no son más que un soplo.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

17 ¿Qué es el hombre, para que lo engrandezcas? que debes poner tu mente en él,

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18 que lo visites todas las mañanas, y lo prueban a cada momento?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

19 ¿Hasta cuándo no mirarás hacia otro lado? ni me dejará en paz hasta que trague mi saliva?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

20 Si he pecado, ¿qué te hago a ti, vigilante de los hombres? Por qué me has puesto como marca para ti, ¿para que sea una carga para mí?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21 ¿Por qué no perdonas mi desobediencia y quitas mi iniquidad? Por ahora me acostaré en el polvo. Me buscaréis con diligencia, pero no estaré”.

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.