Jobs 30
1 Men nu ler de av mig, de som er yngre av år enn jeg, hvis fedre jeg aktet så ringe at jeg ikke vilde sette dem blandt mine fehunder.
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 Hvad hjelp kunde jeg også ha av dem, de som har mistet all manndomskraft?
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 De er uttæret av nød og sult; de gnager på den tørre mo, som allerede igår var ørk og øde;
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 de plukker melde innunder buskene, og gyvelbuskens røtter er deres brød.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 Fra menneskenes samfund jages de ut; folk roper efter dem som efter tyver.
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 I fryktelige kløfter må de bo, i huler i jord og berg.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 Mellem buskene skriker de, i neslekratt samler de sig,
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 barn av dårer og æreløse folk, pisket ut av landet.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 Og nu er jeg blitt til en spottesang og et ordsprog for dem.
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 De avskyr mig, holder sig langt borte fra mig, og mitt ansikt sparer de ikke for spytt;
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 for de har løst sine tøiler og ydmyket mig, og bislet har de kastet av for mine øine.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 Ved min høire side reiser deres yngel sig; mine føtter støter de bort og legger sine ulykkesveier mot mig.
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 De bryter op min sti, de gjør hvad de kan for å ødelegge mig, de som selv ingen hjelper har.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 Som gjennem en vid revne kommer de; gjennem nedstyrtende murer velter de sig frem.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Redsler har vendt sig mot mig, som stormen forfølger de min ære, og som en sky er min velferd faret bort.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 Og nu utøser min sjel sig i mig; trengsels dager holder mig fast.
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 Natten gjennemborer mine ben, så de faller av, og min verk og pine hviler ikke.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 Ved Guds store kraft er det blitt slik med mig at min klædning ikke er til å kjenne igjen; den henger tett omkring mig som kraven på min underkjortel.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 Han har kastet mig ut i skarnet, så jeg er blitt lik støv og aske.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 Jeg skriker til dig, men du svarer mig ikke; jeg står der, og du bare ser på mig.
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 Du er blitt grusom mot mig, med din sterke hånd forfølger du mig.
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 Du løfter mig op i stormen, du lar mig fare avsted, og du lar mig forgå i dens brak;
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 for jeg vet at du fører mig til døden, til den bolig hvor alt levende samles.
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 Dog, rekker ikke mennesket ut sin hånd når alt synker i grus? Skriker han ikke om hjelp når han er kommet i ulykke?
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Gråt jeg ikke selv over den som hadde hårde dager? Sørget ikke min sjel over den fattige?
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 For jeg ventet godt, men det kom ondt; jeg håpet på lys, men det kom mørke.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 Mine innvoller koker og er ikke stille; trengsels dager er kommet over mig.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 Sort går jeg omkring, men ikke av solens hete; midt iblandt folk reiser jeg mig og roper om hjelp.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 Jeg er blitt en bror av sjakaler og en stallbror av strutser.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 Min hud er sort og faller av mig, og mine ben er brent av hete.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 Og min citar er blitt til sorg, og min fløite til gråt og klage.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
