Psalmorum 88
1 Psalmus, Canticum psalmi, in finem, filiis Core, pro Maheleth ad respondendum, intellectus Eman Israelitae. Domine Deus salutis meae: in die clamavi, et nocte coram te.
Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath-lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
2 Intret in conspectu tuo oratio mea: inclina aurem tuam ad precem meam:
Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. (Sheol h7585)
4 Aestimatus sum cum descendentibus in lacum: factus sum sicut homo sine adiutorio,
Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
5 inter mortuos liber, Sicut vulnerati dormientes in sepulchris, quorum non es memor amplius: et ipsi de manu tua repulsi sunt.
A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
6 Posuerunt me in lacu inferiori: in tenebrosis, et in umbra mortis.
Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
7 Super me confirmatus est furor tuus: et omnes fluctus tuos induxisti super me.
A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. (Szela)
8 Longe fecisti notos meos a me: posuerunt me abominationem sibi. Traditus sum, et non egrediebar:
Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
9 oculi mei languerunt prae inopia. Clamavi ad te Domine tota die: expandi ad te manus meas.
Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
10 Numquid mortuis facies mirabilia: aut medici suscitabunt, et confitebuntur tibi?
Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? (Szela)
11 Numquid narrabit aliquis in sepulchro misericordiam tuam, et veritatem tuam in perditione?
Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
12 Numquid cognoscentur in tenebris mirabilia tua: et iustitia tua in terra oblivionis?
Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
13 Et ego ad te, Domine, clamavi, et mane oratio mea praeveniet te.
De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
14 Ut quid Domine repellis orationem meam: avertis faciem tuam a me?
Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orczádat én tőlem?
15 Pauper sum ego, et in laboribus a iuventute mea: exaltatus autem, humiliatus sum et conturbatus.
Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
16 In me transierunt irae tuae: et terrores tui conturbaverunt me.
Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
17 Circumdederunt me sicut aqua tota die: circumdederunt me simul.
Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
18 Elongasti a me amicum, et proximum: et notos meos a miseria.
Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a – setétség.
