Job 29
1 Addidit quoque Iob, assumens parabolam suam, et dixit:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Quis mihi tribuat, ut sim iuxta menses pristinos secundum dies, quibus Deus custodiebat me?
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 Quando splendebat lucerna eius super caput meum, et ad lumen eius ambulabam in tenebris?
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 Sicut fui in diebus adolescentiae meae, quando secreto Deus erat in tabernaculo meo?
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Quando erat Omnipotens mecum: et in circuitu meo pueri mei?
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 Quando lavabam pedes meos butyro, et petra fundebat mihi rivos olei?
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Quando procedebam ad portam civitatis, et in platea parabant cathedram mihi?
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Videbant me iuvenes, et abscondebantur: et senes assurgentes stabant.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Principes cessabant loqui, et digitum superponebant ori suo.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 Vocem suam cohibebant duces, et lingua eorum gutturi suo adhaerebat.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Auris audiens beatificabat me, et oculus videns testimonium reddebat mihi.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Eo quod liberassem pauperem vociferantem, et pupillum, cui non esset adiutor.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Benedictio perituri super me veniebat, et cor viduae consolatus sum.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Iustitia indutus sum: et vestivi me, sicut vestimento et diademate, iudicio meo.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Oculus fui caeco, et pes claudo.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Pater eram pauperum: et causam quam nesciebam, diligentissime investigabam.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Conterebam molas iniqui, et de dentibus illius auferebam praedam.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Dicebamque: In nidulo meo moriar, et sicut palma multiplicabo dies.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Radix mea aperta est secus aquas, et ros morabitur in messione mea.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Gloria mea semper innovabitur, et arcus meus in manu mea instaurabitur.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Qui me audiebant, expectabant sententiam, et intenti tacebant ad consilium meum.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Verbis meis addere nihil audebant, et super illos stillabat eloquium meum.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 Expectabant me sicut pluviam, et os suum aperiebant quasi ad imbrem serotinum.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Siquando ridebam ad eos, non credebant, et lux vultus mei non cadebat in terram.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Si voluissem ire ad eos, sedebam primus: cumque sederem quasi rex, circumstante exercitu, eram tamen moerentium consolator.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
