Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

By the rivers of Babylon, there we sat down. Yes, we wept, when we remembered Zion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

On the willows in that land, we hung up our harps.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For there, those who led us captive asked us for songs. Those who tormented us demanded songs of joy: “Sing us one of the songs of Zion!”

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How can we sing the LORD’s song in a foreign land?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget you, Jerusalem, let my right hand forget its skill.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Let my tongue stick to the roof of my mouth if I don’t remember you, if I don’t prefer Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, LORD, against the children of Edom in the day of Jerusalem, who said, “Raze it! Raze it even to its foundation!”

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Daughter of Babylon, doomed to destruction, he will be happy who repays you, as you have done to us.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Happy shall he be, who takes and dashes your little ones against the rock.