Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon, there we sat down, yes, we wept, when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

We hung our harps upon the willows in the midst of it.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there they that carried us away captive required of us a song; and they that wasted us [required of us] mirth, [saying], Sing us [one] of the songs of Zion.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How shall we sing the LORD'S song in a foreign land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget [her skill].

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

If I do not remember thee, let my tongue cleave to the roof of my mouth; if I prefer not Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O LORD, the children of Edom in the day of Jerusalem; who said, Raze [it], raze [it], [even] to its foundation.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O daughter of Babylon, who art to be destroyed; happy [shall he be], that rewardeth thee as thou hast served us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Happy [shall he be], that taketh and dasheth thy little ones against the stones.