Jób 29
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
Moreover Job continued his parable, and said,
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
Oh that I were as in months past, as in the days when God preserved me;
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
When his candle shined upon my head, and when by his light I walked through darkness;
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
As I was in the days of my youth, when the friendship and counsel of God was upon my tabernacle;
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
When the Almighty was yet with me, when my children were about me;
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
When I washed my steps with butter, and the rock poured me out rivers of oil;
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
When I went out to the gate through the city, when I prepared my seat in the street!
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
The young men saw me, and hid themselves: and the aged arose, and stood up.
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
The princes refrained talking, and laid their hand on their mouth.
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
The nobles held their peace, and their tongue cleaved to the roof of their mouth.
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
When the ear heard me, then it blessed me; and when the eye saw me, it gave witness to me:
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Because I delivered the poor that cried, and the fatherless, and him that had none to help him.
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
The blessing of him that was ready to perish came upon me: and I caused the widow’s heart to sing for joy.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
I put on righteousness, and it clothed me: my judgment was as a robe and a diadem.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
I was eyes to the blind, and feet was I to the lame.
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
I was a father to the poor: and the cause which I knew not I searched out.
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
And I brake the jaws of the wicked, and plucked the spoil out of his teeth.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
Then I said, I shall die in my nest, and I shall multiply my days as the sand.
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
My root was spread out by the waters, and the dew lay all night upon my branch.
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
My glory was fresh in me, and my bow was renewed in my hand.
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
Unto me men gave ear, and waited, and kept silence at my counsel.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
After my words they spake not again; and my speech dropped upon them.
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
And they waited for me as for the rain; and they opened their mouth wide as for the latter rain.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
If I laughed on them, they believed it not; and the light of my countenance they cast not down.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
I chose out their way, and sat chief, and dwelt as a king among his troops, as one that comforteth the mourners.
