Job 16
1 Alors Job prit la parole et dit:
Felele pedig Jób, és monda:
2 J’ai souvent entendu de semblables harangues; vous êtes tous d’insupportables consolateurs.
Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3 Quand finiront ces vains discours? Quel aiguillon t’excite à répliquer?
Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?
4 Moi aussi, je saurais parler comme vous, si vous étiez à ma place; j’arrangerais de beaux discours à votre adresse, je secouerais la tête sur vous;
Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5 je vous encouragerais de la bouche, et vous auriez pour soulagement l’agitation de mes lèvres.
Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.
6 Si je parle, ma douleur n’est pas adoucie; si je me tais, en est-elle soulagée?
Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
7 Aujourd’hui, hélas! Dieu a épuisé mes forces… ô Dieu, tu as moissonné tous mes proches.
Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8 Tu me garrottes… c’est un témoignage contre moi!… ma maigreur se lève contre moi, en face elle m’accuse.
Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
9 Sa colère me déchire et me poursuit, il grince des dents contre moi; mon ennemi darde sur moi ses regards.
Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10 Ils ouvrent leur bouche pour me dévorer, ils me frappent la joue avec outrage, ils se liguent tous ensemble pour me perdre.
Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11 Dieu m’a livré au pervers, il m’a jeté entre les mains des méchants.
Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12 J’étais en paix, et il m’a secoué, il m’a saisi par la nuque, et il m’a brisé. Il m’a posé en but à ses traits,
Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
13 ses flèches volent autour de moi; il perce mes flancs sans pitié, il répand mes entrailles sur la terre;
Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14 il me fait brèche sur brèche, il fond sur moi comme un géant.
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 J’ai cousu un sac sur ma peau, et j’ai roulé mon front dans la poussière.
Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16 Mon visage est tout rouge de larmes, et l’ombre de la mort s’étend sur mes paupières,
Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;
17 quoiqu’il n’y ait pas d’iniquités dans mes mains, et que ma prière soit pure.
Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18 Ô terre, ne couvre point mon sang, et que mes cris s’élèvent librement!
Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19 À cette heure même, voici que j’ai mon témoin dans le ciel, mon défenseur dans les hauts lieux.
Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20 Mes amis se moquent de moi, c’est vers Dieu que pleurent mes yeux.
Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21 Qu’il juge lui-même entre Dieu et l’homme, entre le fils de l’homme et son semblable!
Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22 Car les années qui me sont comptés s’écoulent, et j’entre dans un sentier d’où je ne reviendrai pas.
Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
