Psalms 102
1 A Prayer for the Humbled One when he is about to faint, and, before Yahweh, poureth out his grief. O Yahweh, hear thou my prayer, and let, my cry for help, unto thee, enter in.
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
2 Do not hide thy face from me, In the day when I am in distress, —Bend down unto me thine ear, In the day when I call, speedily answer me.
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
3 For, consumed in smoke, are my days, And, my bones, like a burning mass, are scorched through;
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
4 Smitten like herbage, so is my heart dried up, For I have forgotten to eat my food.
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
5 At the noise of my groaning, my bone, hath cleaved, to my flesh:
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
6 I am like the pelican of the desert, I have become as an owl among ruins.
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
7 I have watched and am become, Like a bird sitting alone upon a housetop.
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
8 All the day, have mine enemies, reproached me, And, they who are mad against me, by me, have sworn.
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
9 For, ashes—like bread, have I eaten, And, my drink—with my tears, have I mingled;
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
10 Because of thine indignation and thy wrath, For thou hast lifted me up, and cast me down.
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
11 My days, are like a shadow extended, And, I, as green herbage, do wither.
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
12 But, thou, O Yahweh, age-abidingly wilt remain, And the memorial of thee, to generation after generation.
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
13 Thou, wilt arise, wilt have compassion upon Zion, Surely it is time to favour her, Surely the time appointed, hath come;
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
14 Seeing that thy servants, take pleasure, in her stones, And, her dust, they favour:
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
15 That the nations may revere thy Name, O Yahweh, And all the kings of the earth, thy glory.
És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
16 When Yahweh, hath built up, Zion, Hath appeared in his glory;
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
17 Hath turned towards the prayer of the destitute, And not despised their prayer,
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
18 This, shall be written, for a later generation, And, a people to be created, will give praise unto Yah: —
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
19 That he looked down, out of his holy height, Yahweh, from the heavens unto the earth, directed his gaze; —
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
20 To hear the groaning of the prisoner, To set free, them who were appointed to death.
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
21 To the end the Name of Yahweh, might be celebrated in Zion, And his praise in Jerusalem:
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
22 When the peoples, gather themselves together, And the kingdoms, to serve Yahweh.
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
23 He hath prostrated, in the way, my strength, —He hath shortened my days.
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
24 I said, O my GOD, do not remove me in the midst of my days, Throughout the generation of generations, are thy years;
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
25 Of old—the earth, thou didst found, And, the work of thy hands, are the heavens;
Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
26 They, shall perish, But, thou, wilt abide; And, they all, like a garment, shall fall in pieces, As a vesture, wilt thou change them and they shall vanish;
Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
27 But, thou, art, the same, —And, thy years, shall have no end:
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
28 The children of thy servants, shall continue, —And, their seed, before thee, be established.
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
