Job 7
1 Is there not a war-service for man on the earth? Are not his days as the days of a hireling?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As a servant panteth for the shade, And as a hireling looketh for his wages,
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 So am I made to possess months of affliction, And wearisome nights are appointed for me.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 If I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? And I am full of restlessness until the dawning of the day.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms, and clods of dust; My skin is broken and become loathsome.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days are swifter than a weaver's shuttle; They pass away without hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 O remember that my life is a breath; That mine eye shall no more see good!
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 The eye of him that hath seen me shall see me no more; Thine eyes shall look for me, but I shall not be.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 As the cloud dissolveth and wasteth away, So he that goeth down to the grave shall arise no more; (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 No more shall he return to his house, And his dwelling-place shall know him no more.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Therefore I will not restrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Am I a sea, or a sea-monster, That thou settest a watch over me?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 When I say, My bed shall relieve me, My couch shall ease my complaint,
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Then thou scarest me with dreams, And terrifiest me with visions;
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 So that my soul chooseth strangling, Yea, death, rather than these my bones.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I am wasting away; I shall not live alway: Let me alone, for my days are a vapor!
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is man, that thou shouldst make great account him, And fix thy mind upon him?—
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 That thou shouldst visit him every morning, And prove him every moment?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long ere thou wilt look away from me, And let me alone, till I have time to breathe?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 If I have sinned, what have I done to thee, O thou watcher of men! Why hast thou set me up as thy mark, So that I have become a burden to myself?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 And why dost thou not pardon my transgression, And take away mine iniquity? For soon shall I sleep in the dust; And, though thou seek me diligently, I shall not be.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
