Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat, and we also wept when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 Upon the willows in her midst had we hung up our harps.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there our captors demanded of us the words of song; and those that mocked us, joy, [saying, ] Sing for us one of the songs of Zion.

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How should we sing the song of the Lord on the soil of the stranger?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget thee, O Jerusalem, may my right hand forget—.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 May my tongue cleave to my palate if I do not remember thee: if I recall not Jerusalem at the head of my joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, O Lord, unto the children of Edom the day of Jerusalem; who said, Raze it, raze it, even to her very foundation.

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 O daughter of Babylon, who art wasted: happy he, that repayeth thee thy recompense for what thou hast done to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy he, that seizeth and dasheth thy babes against the rock.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!