Job 29
1 And Job continued to take up his parable, and said,
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Who will give me back months like those which are past, days like those when God guarded me;
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 When his lamp shone over my head, when by his light I could walk in darkness;
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 As I was in the days of my abundance, when the confidence of God was upon my tent:
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 When the Almighty was yet with me, when my servants stood round about me;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 When I bathed my steps in cream, and the rock poured out near me streamlets of oil!
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 When I went out to the gate close by the city, when in the open place I established my seat:
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 Young men saw me, and hid themselves; and the aged rose up, and remained standing;
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 Princes stopped in the midst of [their] words, and laid their hand on their mouth:
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 The voice of nobles was arrested, and their tongue cleaved to their palate.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 For the ear that heard me called me happy; and the eye that saw me bore witness for me;
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Because I delivered the poor that cried, and the fatherless, yea, that had none to help him.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 The blessing of him that was ready to perish came upon me; and the heart of the widow I caused to sing for joy.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 I took righteousness as my garment, and it clothed me: as a robe and a mitre was justice unto me.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Eyes was I to the blind; and feet to the lame was I.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 A father was I to the needy; and the cause of him I knew not I used to investigate.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 And I broke the cutting-teeth of the wrong-doer, and out of his teeth I cast down his prey.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 And I said then, “In the midst of my nest shall I depart hence, and like the sand shall I have many days.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 My root will stand open for the water, and the dew will lodge on my boughs.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 My glory will ever be new with me, and my bow will acquire fresh strength in my hand.”
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Unto me men listened, and waited, and watched in silence for my counsel
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 After my words they made no reply, and my speech dropped on them [like dew].
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 And they waited for me as for the rain, and they opened wide their mouth as for the latter rain.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 I smiled on those that had lost their confidence; and the light of my countenance they never cast down.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 I chose their way for them, and I sat as chief, and dwelt as king in his army, as one that comforteth mourners.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
