Job 3
1 After this opened Job his mouth, and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job spake, and said,
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish wherein I was born, and the night [in which] it was said, There is a man child conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness; let not God regard it from above, neither let the light shine upon it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death stain it; let a cloud dwell upon it; let the blackness of the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As [for] that night, let darkness seize upon it; let it not be joined unto the days of the year, let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Lo, let that night be solitary, let no joyful voice come therein.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it that curse the day, who are ready to raise up their mourning.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of the twilight thereof be dark; let it look for light, but [have] none; neither let it see the dawning of the day:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of my [mother’s] womb, nor hid sorrow from mine eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why died I not from the womb? [why] did I [not] give up the ghost when I came out of the belly?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees prevent me? or why the breasts that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I have lain still and been quiet, I should have slept: then had I been at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, which built desolate places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes that had gold, who filled their houses with silver:
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as an hidden untimely birth I had not been; as infants [which] never saw light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease [from] troubling; and there the weary be at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 [There] the prisoners rest together; they hear not the voice of the oppressor.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there; and the servant [is] free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Wherefore is light given to him that is in misery, and life unto the bitter [in] soul;
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Which long for death, but it [cometh] not; and dig for it more than for hid treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Which rejoice exceedingly, [and] are glad, when they can find the grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 [Why is light given] to a man whose way is hid, and whom God hath hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing cometh before I eat, and my roarings are poured out like the waters.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing which I greatly feared is come upon me, and that which I was afraid of is come unto me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I was not in safety, neither had I rest, neither was I quiet; yet trouble came.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
