Job 3
1 After this, Job opened his mouth and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job answered and said,
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish in which I was born, and the night that said, There is a man child conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 That day — let it be darkness, let not God care for it from above, neither let light shine upon it:
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death claim it; let clouds dwell upon it; let darkeners of the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 That night — let gloom seize upon it; let it not rejoice among the days of the year; let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Behold, let that night be barren; let no joyful sound come therein;
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it that curse the day, who are ready to rouse Leviathan;
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of its twilight be dark; let it wait for light, and have none, neither let it see the eyelids of the dawn:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of the womb that bore me, and hid not trouble from mine eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Wherefore did I not die from the womb, — come forth from the belly and expire?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees meet me? and wherefore the breasts, that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I have lain down and been quiet; I should have slept: then had I been at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, who build desolate places for themselves,
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes who had gold, who filled their houses with silver;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants that have not seen the light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling; and there the wearied are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 The prisoners together are at ease; they hear not the voice of the taskmaster.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there, and the bondman freed from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Wherefore is light given to him that is in trouble, and life to those bitter of soul,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Who long for death, and it [cometh] not, and dig for it more than for hidden treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Who rejoice even exultingly and are glad when they find the grave? —
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 To the man whose way is hidden, and whom God hath hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing cometh before my bread, and my groanings are poured out like the waters.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For I feared a fear, and it hath come upon me, and that which I dreaded hath come to me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I was not in safety, neither had I quietness, neither was I at rest, and trouble came.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
