Esajas 64

1 Gid du sønderrev Himlen og steg ned, så Bjergene vakled for dit Åsyn!

Ha szétszakasztanád az egeket, leszállnál, hegyek folynának szét előtted.

2 Som Vokset smelter i Ild, så lad Ild fortære dine Fjender, at dit Navn må kendes iblandt dem, og Folkene bæve for dit Åsyn,

Amint a tűz meggyújtja a rőzsét és a vizet felforralja a tűz – hogy tudassad nevedet elleneiddel,

3 når du gør Undere, vi ikke vented, du stiger ned, for dit Åsyn vakler Bjergene

előtted nemzetek reszkessenek; midőn félelmetes dolgokat művelsz, amiket nem reméltünk – leszállnál, hegyek folynának szét előtted.

4 og som ingen Sinde er hørt. Intet Øre har hørt, intet Øje har set en Gud uden dig, som hjælper den, der håber på ham.

Hiszen öröktől fogva nem hallottak, nem figyeltek, szem nem látott, oh Isten, rajtad kívül olyant, aki cselekszik a rá várakozóért.

5 Du ser til dem, der øver Retfærd og kommer dine Veje i Hu. Men se, du blev vred, og vi synded, og skyldige blev vi derved.

Eléjöttél az örvendezőnek és az igazságot cselekvőnek, kik utaidon megemlékeznek rólad. Lám, haragudtál és mi vétkeztünk, holott azokon örökre megsegíttettünk volna.

6 Som urene blev vi til Hobe, som en tilsølet Klædning al vor Retfærd. Vi visnede alle som løvet, vort Brøde bortvejred os som Vinden.

És lettünk mint a tisztátalan mindnyájunk és mint a megfertőzött ruha minden igazságunk; hervadtunk mint a falevél mindnyájunk és bűneink mint a szél elhordanak minket.

7 Ingen påkaldte dit Navn, tog sig sammen og holdt sig til dig; thi du skjulte dit Åsyn for os og gav os vor Brøde i Vold.

És nincs ki szólítja nevedet, ki fölserken, hogy hozzád szegődjék, mert elrejtetted arcodat előttünk és elcsüggesztettél vétkeink által.

8 Men du, o HERRE, er dog vor Fader, vi er Leret, og du har dannet os, Værk af din Hånd er vi alle.

Most pedig Örökkévaló, atyánk vagy; mi vagyunk az agyag és te vagy alkotónk és kezed műve vagyunk mindnyájan.

9 Vredes ej, HERRE, så såre, kom ej evigt Brøde i Hu, se dog til, vi er alle dit Folk!

Ne haragudj, Örökkévaló, felette nagyon és ne mindétig emlékezzél meg a bűnről; lám, nézd csak, néped vagyunk mindnyájan.

10 Dine hellige Byer er Ørk, Zion er blevet en Ørk, Jerusalem ligger i Grus;

Pusztává lettek szent városaid; Czión pusztává lett, Jeruzsálem sivataggá.

11 vort hellige, herlige Tempel, hvor Fædrene priste dig, er blevet Luernes Rov, en Grushob er alt, hvad vi elskede.

Szentséges és dicsőséges házunk, ahol dicsértek téged őseink, tűzben égettetett el, és minden drágaságunk rommá lett.

12 Ser du roligt HERRE, på sligt, kan du tie og bøje os så dybt?

Mindezek mellett türtőzteted-e magad, Örökkévaló, hallgatsz s megalázol bennünket felette nagyon?