Job 3
1 Herefter oplod Job sin Mund og forbandede sin Dag.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 Og Job svarede og sagde:
És szóla Jób, és monda:
3 Udslettet vorde den Dag, paa hvilken jeg er født, og den Nat, der man sagde: En Dreng er undfanget!
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Den Dag vorde Mørke; Gud fra oven af spørge ikke efter den, og intet Lys skinne over den.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Mørkhed og Dødsskygge besmitte den, en Sky bo over den, den hede Damp om Dagen forfærde den!
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Den Nat — Mørkhed indtage den! den glæde sig ikke iblandt Aarets Dage, den komme ikke i Maanedernes Tal!
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Se, den Nat vorde ensom, intet Frydeskrig komme paa den!
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 De, som besværge Dage, forbande den; de, som ere rede til at opvække Leviathan!
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Dens Dæmrings Stjerner vorde formørkede, den vente paa Lys, og det komme ikke; og ej se den Morgenrødens Øjenlaage,
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 fordi den ikke lukkede mig Moderlivets Døre og ikke skjulte Møje for mine Øjne.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Hvorfor døde jeg ikke fra Moders Liv af? hvorfor udkom jeg af Moderskød og opgav ikke straks Aanden?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Hvorfor optoge Knæ mig? og hvorfor er jeg opfostret ved Bryst?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 Thi saa havde jeg nu ligget og været stille; jeg havde sovet, jeg havde da hvilet
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 med Kongerne og Raadsherrerne paa Jorden, som byggede sig de Steder, som nu ere øde,
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 eller med Fyrsterne, som havde Guld, som fyldte deres Huse med Sølv;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 eller og jeg havde ikke været til, som et utidigt Foster, der blev i Skjul, som de spæde Børn, der ikke saa Lyset.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Der have de ugudelige ladet af at gøre Uro, og der hvile de kraftesløse;
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 der have de bundne Ro med hverandre; de høre ikke Fogedens Røst;
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 der er liden og stor og Tjeneren fri for sin Herre.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Hvorfor giver han en ussel Lyset, og dem Livet, som ere beskelig bedrøvede i Sjælen?
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 dem, som bie efter Døden, men den kommer ikke; og som grave efter den mere end efter de skjulte Skatte?
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 dem, som glæde sig med Fryd, og som juble, naar de finde Graven?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 den Mand, hvis Vej er skjult, og hvem Gud har spærret for?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Thi før jeg æder mit Brød, kommer mit Suk, og min Hylen bryder frem som Vandet.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Thi det jeg frygtede saare for, det kom over mig, og det jeg gruede for, kom paa mig.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Jeg var ikke rolig og var ikke stille og hvilede ikke; men det blev til Uro.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
