Job 29
1 Og Job blev ved at fremføre sit Billedsprog og sagde:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Gid jeg var som i de forrige Maaneder, som i de Dage, da Gud bevarede mig,
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 da hans Lampe lyste over mit Hoved, da jeg gik igennem Mørket ved hans Lys;
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 som det var med mig i min Høsts Dage, der Guds Fortrolighed var over mit Telt;
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 da den Almægtige endnu var med mig, da mine Drenge vare omkring mig;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 da mine Trin badede sig i Mælk, og Klippen hos mig udgød Oliebække;
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 da jeg gik ud til Porten op til Staden, da jeg lod berede mit Sæde paa Torvet.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 De unge saa mig og trak sig tilbage, og de gamle stode op og bleve staaende.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 De Øverste holdt op at tale, og de lagde Haanden paa deres Mund.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 Fyrsternes Røst forstummede, og deres Tunge hang ved deres Gane.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Thi det Øre, som hørte, priste mig salig, og det Øje, som saa mig, gav mig Vidnesbyrd.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 Thi jeg reddede den fattige, som skreg, og den faderløse, som ingen Hjælper havde.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Dens Velsignelse, som ellers maatte omkommet, kom over mig, og jeg frydede Enkens Hjerte.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Jeg iførte mig Retfærdighed, og den klædte sig i mig; min Dom var mig som en Kappe og et Hovedsmykke.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 Jeg var den blindes Øje, og jeg var den lammes Fod.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 Jeg var de fattiges Fader, og den mig ubekendtes Retssag undersøgte jeg.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Og jeg sønderbrød den uretfærdiges Kindtænder, og jeg gjorde, at han maatte slippe Rovet af sine Tænder.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Og jeg sagde: I min Rede vil jeg opgive Aanden og have Dage mangfoldige som Sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Min Rod skal aabne sig for Vandet, og Duggen skal blive om Natten paa mine Grene.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Min Herlighed skal blive ny hos mig, og min Bue skal forynges i min Haand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 De hørte paa mig og ventede, og de tav til mit Raad.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Havde jeg talt, toge de ikke igen til Orde, og min Tale faldt som Draaber over dem;
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 de ventede paa mig som paa en Regn, og de aabnede Munden vidt som efter den sildige Regn.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Jeg smilte til dem, der vare mistrøstige; og de bragte ikke mit Ansigts Lys til at svinde.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 Jeg udvalgte deres Vej og sad øverst, og jeg boede som en Konge iblandt Hærskaren, som den, der trøster de sørgende.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
